SZC logo

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum

OM kód: 203030 | 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 6.

Intézmény logo

Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokBerettyóújfaui SZCKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2024. okt. 4.


admin

    Káposztásnapok 2024

    Káposztásnapok 2024

    Hej, Vargáné káposztát főz, kontya alá ütött a gőz,
    „hánnya-veti fakalánnyát”, hol taníttassa majd a lányát…”

    Városunkban az idei évben ismét megrendezték a hagyományos „Káposztás napokat”. Ez a megyénk egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválja. A rendezvénysorozat célja, hogy a sokszínű kulturális programok mellett felelevenítse és megismertesse a település régi időkre visszanyúló káposztatermesztéssel és feldolgozással kapcsolatos hagyományait, szokásait, s ezt átörökítse a fiatalok számára. A három nap során a városközpontban és a Vásártéren több érdekes, izgalmas, sok ember érdeklődését felkeltő program biztosított szórakozási lehetőséget az érdeklődő közönség számára.

    Iskolánk leginkább  a vasárnapi rendezvénysorozatba kapcsolódott be. Saját intézményi sátrat állítottunk, amelynek az egyik dekorációja a képzéseinket mutatta be. A másik díszítőelemünk a „bábuk” voltak, amelyek szintén az általunk oktatott szakmákat jelenítették meg. Így a kőműves, festő, kereskedelmi értékesítő és szociális ápoló és gondozó szakmát.

    Ez a nap az intézményünk beiskolázási programjának az első mérföldköve is. Kiváló alkalom volt arra, hogy bemutatkozzunk a város lakóinak és a pályaválasztás előtt álló hetedikes, nyolcadikos általános iskolás tanulóknak, a szüleiknek, a nagyszüleiknek és a rokonaiknak.

    A nap során meglátogattuk duális partnereink sátrait, s ők is a miénket. Megfigyelhették a diákjainkat a konkrét munkavégzés közben. Ezzel a tanulókat az iskolán kívüli oldalukról is megismerhették. Jó volt látni, tapasztalni, hogy a diákok az éles helyzetekben mennyire talpraesettek, ügyesek, milyen tiszteletteljes módon tudnak bánni a „páciensekkel”.

    A szociális ápoló és gondozó tanulóink aktívan részt vettek a nap programjában. Vércukor-szintet és vérnyomást mértek az érdeklődő közönségnek. Ezt több idős ember vette igénybe. Így a nagyszülők is megismerhették azt, hogy az unokáikat milyen képzési lehetőségek várják a Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Szakképző iskolában, s a szakmákon belül milyen konkrét tevékenységeket is kell majd a munkahelyeken végezni.

    A vasárnapi rendezvénysorozat fő látványossága a főzőverseny volt. Minden sátorban valamilyen káposztás ételt készítettek, akár saját maguknak, akár a kilátogató nagyközönség számára is.

    Az oktatói testületünk is bekapcsolódott ebbe a versenybe. A gyermekdalban szereplő Vargánéhoz hasonlóan mi is káposztás ételt főztünk. Főszakácsunk Buka Bence kolléga volt, akinek a munkáját szinte minden oktatónk segítette. Bográcsunkban füstölt csülkös káposztás bableves készült. Sajnos, nem értünk el helyezést, de ez nem szegte kedvünket attól, hogy már most ne várjuk a következő évi káposztás napokat.

     

     

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    A felelős állattartás 7 aranyszabálya

    A felelős állattartás 7 aranyszabálya

    2024. okt. 18.


    admin

    Szakmatúra 2024

    Szakmatúra 2024

    2024. okt. 16.


    admin


    Partnereink

    SZC logo

    Berettyóújfalui Szakképzési Centrum


    Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Szakképző Iskola

    4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 6.

    Telefon: +36 52/583-009

    E-mail: titkarsag@szilagyi.berettyoujfaluiszc.hu

    OM azonosító: 203030


    2024Berettyóújfalui SZC Szilágyi Dániel Szakképző Iskola